♪ Chapter 1 ♪

 Hello! Sorry, hogy rövid lett, de a második részt hosszabbra írom! Komizzatok, iratkozzatok fel, pipáljatok, és jó olvasást! :) A.xx

Megírtam egy új dalt. Átfutott az agyamban újra és újra, míg nem Anne szólt az ajtóból,hogy megyek-e ebédelni.Sóhajtottam egyet, és felálltam. Bementem.Mindenki már az asztalnál ült. Mikor leültem a székre a zsebemből kicsúszott a füzetem. Mindenki a hang irányába fordította a fejét.Apa kérdően nézett rám, mikor beleolvasott.Én óvatosan hátráltam, de előbb kikaptam a kezéből a füzetem, és felfutottam a szobámba.Leültem a sarokba, átkaroltam a térdem, és elsírtam magam.Anya jutott eszembe.Senki sem tudta, hogy dalokat írok az életemről, az érzéseimről, főleg nem azt hogy anyámról. De most már igen. Nem szerettem volna hogy apám is tudjon róla. Hiszen minden az ő hibája. Nyikorgásokat észleltem az ajtó mögül. Amilyen gyorsan tudtam, letöröltem a könnyeimet, és abban a pillanatban nyitotta ki az ajtót a "bátyám".
-Minden rendben?-dugta be fejét.
-Persze...Neked nem kéne itt lenned.-mondtam elcsukló remegő hangon. 
-Hát hol?-nevetett.
-A pokolba..-suttogtam alig hallhatóan, de ezek szerint meghallotta. Becsapta az ajtót olyan erősen, ahogy csak tudta.Elcseszted Lea! Megint! Miért teszek tönkre mindent? Talán én voltam mindannak az oka, hogy anya meghalt? Szörnyű ez az érzés ami bennem kavarog. Nyomja a szívemet valami.Anya már 13 éves koromban meghalt. Túl kéne tennem magam rajta, úgy mint mások...De nem megy...Egyszerűen nem...Ha nem hiszem azt, hogy még velem van, én már nem élnék.Jobb is lenne.Vettem egy nagy sóhajt, és átmentem a másik szobába a füzetemmel együtt. Megcsinálom a ritmusát annak, amit ma írtam.Kopogtattak.Megforgattam a szemem, és kinyitottam. Majomkám állt az ajtó előtt. 
-Figyelj Lea....Sa-sajnálom hogy ilyen vagyok veled..Elismerem bunkó vagyok, de...-nem bírom ezt tovább hallgatni. Fogd már be!  Ráakartam csukni az ajtót, de ő kifeszítette.
-Még nem fejeztem be!-nézett egy kissé mérgesen.
-Nem vagyok a dumádra kíváncsi.-jelentettem ki unottan.
-De miért van az, hogyha kiakarok veled békülni, akkor te mindig elrontod?
-Nem rontom el, de nem is szeretnék veled kibékülni.-magyaráztam.Felnézett rám a földről, vagy is le. Ugyanis én a mellkasáig érek.Láttam a szemében a dühöt és egyben a kedvességet. Nem tudom miért kell ennyire felhúzni magát ezen.Ez nem volt neki elég.Az egész szobát elcseszte szó szerint. Mindent felborított. Én tátott szájjal néztem végig, mit csinál. 
-Ezért kellett neked csinálni ezt a szobát? Kedves akartam lenni, de te mindig kihozol a sodromból.-suttogta ökölbe szorított kézzel. Én már a sírás szélén álltam. Ez a szoba jelentette nekem anya létezését. Lefutottam a lépcsőn, egyenesen ki a házból az utcára. Ismerjük meg egy kicsit Londont! Mindig azt szokták mondani, hogy Londonban rossz az időjárás. Hát ez igaz is. Már két utcát jártam végig. Egy esőcsepp hullott a kezemre. Beledugtam a kardigánom zsebébe a kezemet.Egyre jobban esett az eső.A kapucnimat is felvettem. Még mentem pár métert, de egy

 fekete Range Rover követett szépen lassan. Sejtettem kié az autó, de én csak mentem utána. Szép lassan leeresztette a sötétített ablakot, és kiszólt.
-Szállj be! -közbe nézte az utat. Nem foglalkozva lépkedtem a nagyobbodó tócsákon. Addig jön utánam míg be nem szállok a kocsiba.Hirtelen fordulatot vettem és beültem mellé. -Végre beszálltál.-forgattam meg a szemeim, mert ugyanis bármit mondd, vagy tesz, nem érdekel.Egyre aranyosabb lesz! De nem tehetem...Csak magamat árulnám el. Nem fogom őket megszeretni SOHA...! Gondolatomból a kocsi lassítása zökkentett ki, ugyan is pirosat kaptunk a lámpánál. Hát igen..Úgy látszik a belvárosba is mentem.
-Sajnálom.-suttogta alig hallhatóan.Úgy látszik ezt még gyakorolnia kell..De nekem is..
-Mit?-sóhajtottam. 
-Ezt az egészet.-rakta a kezét a combomra, amit én szépen lassan eltoltam. 
-Te nem fázol?-tereltem a témát.Nem Lea! Nem szabad vele barátkoznod!!!
-Nem...Miért te igen?
-Hát én elvagyok ázva...-mutattam magamra. 
-Hát adnék valami száraz ruhát, ha tudnék.-nevetett.
-Kösz...-néztem ki az ablakon. Kb. még 2 perc volt az út hazáig. 
-Megérkeztünk.-hajtott be a garázsba Harry. Kinyitottam az ajtót, és kiléptem a kocsiból. A még mindig zuhogó esőben futottam be a házba. Első dolgom az volt, hogy keressek valami göncöt. 
-Harry! Hol van a fürdőszoba!?-Hogy lehetsz ennyire idióta Lea? Miért tőle kérdezed meg? El kell tőle távolodnod, nem jobban közelebb kerülni hozzá! 
-Itt...-nyitott be az egyik ajtón, ami a szobánkban volt. -Saját fürdőnk van. 
-És itt fogunk...öhm...egy helységben fürdeni? 
-Mi?
-Semmi.-fogtam a ruháimat, és bementem a fürdőbe. Levettem a vizes ruháimat, és bedobtam a szennyes kosárba (gondolom az az). Beálltam a zuhanyzó alá, és beállítottam a víz hőmérsékletét.Az immár forró víz csurgott le a testemen.Már vagy úgy fél órája bent voltam, mikor kopogást hallottam. Véget kellett vetnem a zuhanyzásnak. Kiszálltam, magam köré tekertem a törölközőt, és kinyitottam.
-Mi van?-flegmáztam megint.
-Megint, mi ez a flegmaság? Egyszer "jaj de jó veled beszélgetni" hangulatod van, most meg már "takarodj el az életemből".
-Mert azt is akarom!? -mentem az ágyamhoz, a ruháimat kivéve.  
-Mindegy...Anya kérdezi hogy jössz-e vacsizni?!
-Hány óra?-meglepődtem....Hány óra lehet ha már vacsorázunk?
-7-pillantott rá az órára.
-Már? Úristen..Öhm persze megyek csak felveszem a ruhám és megyek.Lent várjatok! És be ne merj jönni!-szótagoltam el az utolsó szót. 
-Oké.-mosolygott olyan "hagyjál már" fejjel. Mikor kiment, levettem a törölközőt, és felvettem a farmerom, hozzá egy zöld felsőt, egy kis topánkát, és lementem a konyhába. 
-Mi lesz a vacsi? -ugrándoztam mint egy kislány. Harry-nek tetszett ez a látvány. 
-Mindenféle finomság.-mosolygott Anne. 
-Rendben.-fújtam ki a levegőt.
-Úgy látszik vihar közeleg.-majd dörgött egyet. Én szorosan bújtam apához. 
-Mi az?-kérdezte Harold felvont szemöldökkel.
-Fé-félek a vihartól..-és még szorosabban bújtam apához. 
-Kész a vacsiii-nyomta meg "anya" az "i" betűt. 
-Köszi anya!-mosolyogtam. Anne mosolygott, apa "hú"-gatott, Harry meg csak...szépen kifejezve, zabált.
-Nagyon finom anya!-harapott bele az ételbe.-Amúgy rendet raktam a zeneszobádban Lea.-végre...Azt hittem sose csinálja meg.
-Köszönöm.-majd beleszúrtam a villát és a kést a rántott húsba, és elkezdtem szépen enni, nem úgy mint Harry.
-Hogy bírsz így enni?-ő csak megforgatta a szemét, és habzsolt tovább. 
-Nos..lenne egy bejelenteni valónk...
-Micsoda?-mondtuk egyszerre emlegetett szamárral.
-Pénteken elmegyünk mi ketten nyaralni Horvátországba.-mikor Anne kimondta ezt a mondatot, majdnem hanyatt estem..Annyira jóban még nem vagyunk, hogy ketten maradjunk a lakásba!!
-Anya..nem hiszem hogy ez jó öt...-Anne közbevágott.
-De kisfiam, addig is kibékültök! Arra szeretnék hazajönni, hogy ti már ölelgetitek egymást, nem vitatkoztok egymással!-ölelte át apát. Én csak ettem, hogy tereljem a figyelmem ezek hallatán.
-Lea, te mit gondolsz?-kérdezte apa mosolyogva. Nem akartam elrontani a kedvüket, így is aranyosak. Ó Lea! Miket beszélsz? Utálni kéne őket, nem szeretni! De csak a családom...
-Oké...-mondtam tele szájjal. Harry ijedten nézett rám. 
-Hát oké....-egyezett bele. Anne és apa nagyon örültek, hogy végre kettesben lehetnek. És ha apa örül, akkor nekem is kell.